Pár napja láttam meg ezt a videót LD50 fórumon. Első megnézés után alig bírtam felkaparni az államat a földről, ezért megnéztem mégegyszer. Aztán mégegyszer és mégegyszer. Most, így 10 meghallgatás után már nem bírom ki, hogy ne osszam meg veletek. Nem vagyok különösebben oda a freestyle, beatbox cuccokért, de ez egy kicsit más. Ez house.
00:55-től kezdődik a lényeg, aztán 02:50-től jön a súlyosság.
Hogy ez hogyan kerül be a mindennapi életünkbe? Nagyon egyszerű. Amint egy technológia eljut addig a szintig, amikor már nem csak a hadipar számára elérhető, megkezdődik a folyamat, amikor a multik is átveszik, használni kezdik. Itt van nekünk most épp a Nokia. Talán nem túlzok, aha azt mondom, amivel most foglalkoznak, az az új évezred egyik legdurvább friss fejlesztése.
Fogj egy telefont, ami amellett, hogy átlátszó, öntisztító, "karórává" alaktíható, napelemes, még olyan tulajdonságokkal is bír, amikről eddig azt sem sejtetted, hogy létezik, mint lehetőség. Pl. lehet vele analizálni a környezetben lévő dolgokat. Ha valami, akkor ez a Harder Generation's Technology. Tökéletes, mindent tud, annál egy picit többet is és a hétköznapi életünk szolgálatába állítja azokat a doglokat, amiket eddig csak laboratóriumi körülmények között láthattunk valami ranom X-Akták rész keretein belül.
Csekkoljátok a videót itt alant és mindenre fény derül.
Egyik (ha nem A) legkedvencebb blogom, a LOLEG.com újfent meglepett egy páratlan tartalommal. Sheeva és a légy találkozása egy olyan helyzetben, ahol már a 6 kéz is kevésnek bizonyul. Konstantin Bronzit rendezésében. Hibátlan.
Már-már kéjes vigyorral tudathatom veletek, hogy elért a hangfalaimig Trentemøller új EP-je, a Miss You remixes (2008).
ha nem ismernéd az eredetit, akkor hallgasd a szöveghez:
Aki ismer egy picit is, tudja, hogy elfogult vagyok ezzel az emberrel szemben. Bevallom férfiasan, nem nagyon volt még zene (ill. hangulat) a világon ami ennyire eltalált volna. Személy szerint, engem, ott belül, igen. Az első és eddig egyetlen album (a Last Resort, merthogy a második release Chronicles címen jött ki, de az egy válogatás volt, 3 új track szereplésével) óta fanatikus vagyok, minden fellelhető hangjegyet megszereztem ami hozzá köthető. Új játékosoknak (hogy tudják miről van szó) a Moan-t ajánlom [youtube], de óvatosan, mivel köztudottan addiktív. Nem vicc, veszélyesen jó zene ez. Az ominózus első albumon jelent meg a Miss You is, ami a címéhez mérten depresszív, fájdalmas, gyönyörű. Kinek mi, mikor mi. Magányos lelkek hatalmas sóhaja ez, szívhezszóló üzenet, az elengedés és továbblépés hangulata, ütemek nélkül, csupán árnyékokkal és utalásokkal. Ebből készültek most remixek. Ütemekkel is. Csak finoman. Nagyon finoman.
A két kötelező radio mix indítja az EP-t (Nem akarom megélni azt az időt amikor ilyenek mennek rádióban. Elitista köcsög vagyok? Lehet, de akkoris.), méghozzá a sima albumverzióból és a harmadik trackként érkező Trentemoller remixből kurtítva 4 perc alá az eredeti darabot. Ez utóbbi pontosan olyan, mint amit várhattunk. Hiperfinom 4/4 ütemek, csillingelés, tengernyi mélységekből szóló dallamok és zongora. Megtekerve, átrendezve, szétvariálva, de precízen. Úgy, ahogy csak ő tudja. Ezt követi a Pole remix, ami egy kicsit trip-hop, kicsit Massive Attack, kicsit törtritmus, kicsit belassult. Nem rossz, de nem az igazi. A sorban az ötödik szám a Pascal F.E.O.S. remix, ami már nem finomkodik annyira és egyértelműen a minimal stílus felé veszi az irányt. Ez egy kifejezetten érdekes darab lett, épp elég ütemmel, épp eléggé megtartva, csak épp ütemekkel alásegítve az eredeti dallamokat és hangulatot. Ezután jön a Lulu Rouge feat Asger Baden remix, francia sanzon, vízpartonüldögélés, romantika és naplemente. Minden ami kell. Így szeretnék megöregedni. A sort az eredeti album verzió zárja, hogy tudjuk honnan jutottunk idáig.
Én köszönöm, hogy meghallgathattam.
(Még most is képtelen vagyok letörölni az a keserédes mosolyt az arcomról)
Gloomy Valentine: A stop-motion animation tells the story of a woman gone mad by lost of her love. Directed by Austraria-based Isabel Peppard who was influenced by the suicide song “Gloomy Sunday (Szomorú vasárnap, Sombre Dimanche)” written in 1933 by Hungarian composerRezső Seress.
Elémkerült újra egy olyan kép, amit már évek óta ismerek és számos alkalommal okozott már súlyos, gondolkodással töltött perceket. Photoshop vagy nem, nem tudom, nem is fontos. A téma adott, az aktualitás pedig ordító.
Szánjatok legalább 5 percet Ti is arra, hogy gondolkodtok. Akár ezen, akár máson.
Jeff Mills neve sokaknak ismerős lehet akik egy picit is figyelemmel kísérik a z elektronikus zenéket. Bábáskodott a techno születésénél, kialakított egy olyan stílust, ami mai napig etalon, hihetetlen magasságokba emelte a bakelitekkel való munkát.
A keverőt hangszernek, a Dj szakmát pedig művészetnek tekinti. Ezer és ezer módon frissítette fel az állóvizeket, minden alkalommal valami teljesen új szemszögből mutatja meg, hogy "így is lehet".
Tökéletes példa erre az alábbi videó, amit a Blue Potential DVD-n találhat meg az élesszemű zenefan. Nagyzenekarral, karmesterrel, zenekari keverőkkel, millió potméterrel, kütyükkel, hegedűkkel, mindennel. No comment, enjoy music.
6-7 évesen kaptam az első karórámat, hogy ne késsem le a buszt, amivel iskolába jártam. Szükséges rossz volt, ami onnantól kezdve irányította az életemet. 2 perc a megállóig, 18 perc amíg leszállok, 6 perc a suliig, 10 perc a szünet, 24 óra az ismétlésig. Kicsivel később pedig azt is megtudtam, hogy 9 és fél perc elszívni egy cigit. Mára ez lecsökkent 3-3 és félre. Ugyeugye, az idő.
Aztán amikor 17 évesen megszereztem életem első mobilját (ericson a 1018), megszűnt a karóra funkciója. Ezt lassan már 8 éve tartom is, nem hordok semmi ilyesmit. Nade most találkoztam egy olyan sorozattal, ami még az én pici lelkem is megmozgatta. (via: Dreammachinery)
Tokyoflash a csoda neve és természetesen Japánból érkezik, mint szinte minden ami a korszerűséget nem abban látja, hogy a régi megszokott dolgokat újramelegítés után, picit átpofozva tolja újra az arcunkba. Matematikusok, cybergótok, szegecsfejek és lakkruhás csajok előnyben, de progresszív gondolkodású üzletembereknek sem utolsó kiegészítők.
Mindegyikhez tartozik egy egyéni leírás és ismertető, ugyanis amint a képek alapján is látszik, nem igazán átlagosak a kijelzők, kell hozzá némi segítség, hogy az ember érdemi információhoz jusson. Stílusból ötös, designból szintén, a funkcionalitást nem merném osztályozni, de valószínűnek tartom, hogy megszokás után csuklóból rá lehet jönni (jó vicc a szóvicc).
Az áruk nem egyszerű (90-100 € környéke ami 25-30.000 forintnak felel meg), node senki sem gondolhatja, hogy ezek a gyöngyszemek aprópénzért megszerezhetőek.
John B az egyik legidiótább és legszeretnivalóbb figurája az elektronikus zenei szcénának. Minden fellépése show és divatbemutató az épp aktuális londoni ruha és hajtrendről, a pult nem lehet bírni vele. Utolsó emlékem róla az, amikor egy A38-as bulin a másfél órás tervezett szett helyett vagy 4-5 órán keresztül döngette a falakat. Hatalma, már-már a Shrek macskájához hasonló szemekkel kérdezte a szervezőket, hogy nem para-e, hogy tovább játszik, azok pedig fülig érő vigyorral tárták szét a karjukat: "nyomjad öreg, nyomjad"
És milyen zene? Tökéletes keverék a breakbeat táncolhatóságával, az electro könnyedségével, a rock vadságával, a trance gyönyörűségével és elszállásával és a drum&bass agressziójával és energiájával, megspékelve egy masszív töménységű londoni csillogással, a partyk világának gyöngyszemeivel, és egy kevés kiskölykös humorral. (Ha nem ismered, akkor az In Transit albumot ajánlom elsőre)
John B egy igazi mai gyerek, mindent ő kezel a munkáival kapcsolatban. A Myspace profilja már a kezdetektől fogva az egyik legfontosabb elem a promóciójában, amit természetesen ő maga csinál. Ezen kívül van személyes és podcast blogja is, hogy a rajongók minden pillanatban tudhassák első kézből, hogy mi az amibe épp szerelmes, vagy milyen újdonsággal készül. A személyes blogján található több olyan videófelvétel, amit ő csinált (minden party alap kelléke egy handycam amivel vadul kamerázza a bulit).
Trentemøller ezúttal Kasper Bjørke "Doesn't Matter (feat. The Pierces)" című számát varázsolta el a saját ízlése szerint. Természetesen ezúttal sem tévedett, tökéletes ízléssel választotta ki az alapanyagot. Picit Röyksopp, picit Knife, eléggé Kasper, nagyon Trentemøller. A hivatalos megjelenés Március 4-e (a dán iTunes-nál), de a track már meghallgatható Anders mester Myspace profiljában!
Első ránézésre az ember tényleg azt mondaná, hogy a NASA beszállt a Dj tech iparágba, de nem, ezt az "Otus" nevű gyönyörűséget az EKS nevű cég fogja kihozni 2008 márciusában. Az ára egyelőre sajnos rejtély, de minden valószínűség szerint nem lesz egy olcsó darab. A tudása is kérdőjeles még, de a Youtube-ra felkerült rövidke promóvideó és a képek alapján azt mondom, hogy nagyon érdemes várni:
Merci pour votre intérêt! Vielen Dank für Ihr Interesse! Спасибо за ваш интерес! Gracias por su interés! Obrigado pelo seu interesse! Σας ευχαριστουμε για το ενδιαφερον σας! 関心をお寄せいただきありがとうございます! 謝謝您的關注! Köszönöm! :]
............................................. Music Visual Movie Clip Design Feeling Story CoffeeRandomFuture Past Thinking Horror Cyber CultureLoveStyle ............................................. Ha ajánlanál valamit a blogra, vagy kontaktolnál: ........................ If you would recommend something for the blog, or would like to contact me: generation.harder|gmail|com .............................................