Andrew Huang - Doll Face

Heavy.com videocrosspost: Doll Face

Crosspost utáni utólagos hatásbeszámoló:

Megnyomod a play gombot és hátradőlsz. Az elején még azt hinnéd, hogy valami Björk - All Is Full Of Love utánérzéssel lesz dolgod, de ahogy múlnak a súlyos másodpercek, egyre inkább érzed, ez a hangulat ez nem az. Ha abban a Love a kulcsszó, akkor ebben a Narcis. "Oktatófilm a hiúságról", mondta rá könyökből egy barátom és igaza volt. Az elérhetetlenség és a hiúság itt a hangsúlyos, megspékelve egy gyönyörű háttérzenével (nekem rögtön beugrott róla Trentemoller - Miss You-ja). A videónak vége van, már a közreműködők neve pörög szép komótosan a képernyőn, de szemeid még tágra meredve bámulnak a betűk mögé és képtelen vagy megmozdulni. A vállaidon keresztük felszögelt a falra. Szerintem ő sem élvezi.

Andrew Huang pedig zseniális. Találkozhattok még vele itt nemsoká. Node nem szabad mindent egyszerre. Káros az egészségre.

Ergo Proxy

"Mások szemszögéből nézve része vagyok a világnak, de a saját szemszögemből, csak kívülről szemlélve ezen világot, nem vagyok része annak.

A világot látom ugyan, de csupán a nézőpont vagyok, mely formába önti a világot.
Nem lehetek annak része. És ez így lesz mindig.
Nem vagyok senki.
Még ha lennék is valaki, akkor se tudná azt senki felfogni. De ha fel is tudnák, akkor se tudnék beszélni a körülöttem lévőkkel.
Nem vagyok része ezen világnak.
Ez a világ korlátja, az egóm és a világ közti határvonal."


Bevallom férfiasan, csak most ismertem meg közelebbről ezt a remekművet. Damage barátom már többször próbálta rámerőszakolni az információt, de eddig valahogy nem sikerült belekóstolnom. Most viszont (stílszerűen karácsony szenteste) rávettem magam, hogy utánanézzek, miről is van szó. De sajnos van egy rossz szokásom, miszerint, ha valamit nagyon tuszkolnak az arcomba (főleg, ha Dam teszi, mivel erősen különböző ízléssel rendelkezünk), különösen óvatosan állok hozzá. Sokszor ezért is csúszik nálam egy-egy nagyobb megismerés. My fault, tudom jól. Most sem volt ez másképp és valami Equilibrium féle elvont-cyberpunk-látványos-unalmas-izé lebegett a szemeim előtt. Szerencsére nem lett igazam.

Borongós-esős éjszakák hangulata, kellemesen apokaliptikus környezet, kihalt pusztaságok vs. huszonsokadik század technikák. Egy történet az öntudatraébredés fájdalmairól, ahol az "én", mint kifejezés is kusza gondolatok tömkelegét és kérdések ezreit hozza magával. Egy eszmefuttatás az Isten és Ember közti kapcsolatról vagy épp elszigetelségről. Gyönyörű példa arra, hogy az anime műfajban mekkora lehetőség van magasabb szinteken is, ugyanis ezt a történetet kőkeményen felnőttek írták felnőtteknek.

"De miért segítettél nekünk?"
Mert a barátom vagy.
"Barát?"
Azok, akik tudják, hogy itt a világ vége, a barátaim.
"Itt a világ vége?"
A világnak, amit te látsz, a világnak, amit én látok.
A szemeidből a halál néz vissza.
"Ez talán tényleg igaz.
Hisz ha túlélsz valamit...
azt jelenti, sok halált láttál közben."

Ajánlom ezt minden olyan érdeklődőnek akit mozgatnak a világban rejlő (akár negatív) lehetőségek, akit érdekelnek az emberi kapcsolatok, aki szeret az elme rejtelmeiben kutatni, szereti a poszt-apokaliptikus cyberpunk antiutópiákat és nem utolsó sorban értékeli a finoman kimunkált karaktereket.

"Tedd a kezed a mellkasodra és érezd.
Ez a mi szívverésünk, a tiéd és az enyém.
Ez suttogja a világ igazságát.
Bizonyítja, hogy mi magunk vagyunk a világ.
Kövesd ösztöneid.
A válasz már itt van.
A fehér hang, mely visszhangzik a fehér feketeségből, a ritmus, mely bizonyítja, hogy életben vagy.
Szívverés, mely soha meg nem szűnik majd."