
Előre mondom, Posford munkásságával elfogult vagyok
egy picit, hiszen sok éve tekintek rá minden zenész fölött a legnagyobbként.
Stílusokon felül. Természetesen.

Van aki nem ismeri a Hallucinogen nevet?
Kezdjük mindjárt az elején.
1995-ben jelent meg az első album
Twisted címmel (a szintén legendás
Dragonfly records szárnyai alatt), ami alapjaiban rengette meg a pszichedelikus szcénát. Az első track már stílszerűen az
LSD címet kapta, előrevetítve, hogy itt valami egészen érdekes következik. Aztán másodikként érkezett
1996-ban a
The Lone Deranger. Ezen az albumon jelent meg a
Gamma Goblins című track is [
youtube], ami a mai napig az egyik legtökéletesebb (és legismertebb) psy gyöngyszem. Megjegyzem, szerintem a Gamma Goblins dallama az, ami Posford "hangja" is egyben. Az az eltéveszthetetlen ritmika, az az egyedi hangzás, az a tipikus hangulat (amit még nekem sem sikerült pontosan megfogalmaznom soha, pedig nem tegnap óta
a kedvenc zenészem a mester) és az a zseniális profizmus, ami üvölt minden egyes mozdulatából. Minden szám amihez nyúl, konkrétan hangonként (sic!) van tökéletesre csiszolva, mindezt úgy, hogy élőben is képest reprodukálni a műveit. Lehengerlő magabiztonsággal bánik a hangszerekkel és a hangokkal.
Ez már kéremszépen komolyzene.Mikor legutoljára utánajártam a projekteknek és formációknak amikben Posford neve felmerül,
28 különböző nevet sikerült összegyűjtenem. Ez még palacsintából is kellemes mennyiség, hát még olyan zenékből, amikben egytől-egyig irgalmatlan mennyigésű munka van. Ezek közül a legismertebb a
Shpongle [
youtube], a
Younger Brother [
youtube] és a
Prometheus [
youtube]. Nem tudnék rájuk rangsort erőltetni, mindegyik külön-külön szerelem és mindegyik más miatt. Azonnal felismerhető mindegyikben Posford arany keze, ami mára a
Twisted records védjegye lett. Lehet az a
Celtic Cross [
samples @ Last.fm] féle időutazás a kelták felé, vagy épp a
Mystery Of The Yeti [
youtube] aranyos története a sámánok és a bigfoot találkozásáról; az összes zenében érződik az a szeretet, ami a Föld az Élet és a Harmónia felé árad. Mindezt a legtökéletesebb mai technikákkal előadva.
Ami számomra érdekes mefigyelés volt, az a Shpongle ívében jelentkezett. Az első album (
Are You Shpongled?) egy gyönyörű ambient utazás (kivéve a leghíresebb tracket ugye a
Divine Moments of Truth-t, amit azért félve neveznék ambientnek), a Föld születésétől a katarzisig. Aztán utána jött a második album, a
Tales of the Inexpressible (olyan számokkal, mint a
Dorset Perception, vagy a
New Way To Say Hooray), ami már kategóriákkal pörgősebb lemez lett és végül a harmadik, eddig utolsó megjelenés, a
Nothing Lasts... But Nothing Is Lost. No ez már egy jóval gyorsabb, ütemesebb darab, tele a világ minden jóféle muzsikájának
shponglizált újraértelmezésével, a keleti hastáncóráktól a bólogatós jazzen át a torzított gitáros hajrázásig. Mindent egybevéve, a Shpongle
első album első szám és az
utolsó album utolsó szám gyönyörűen megmutatja azt az ívet, amit Posford is megtett 1995-től 2008-ig. Ha ezekhez még hozzávesszük az új Prometheus már-már hardtrance-re kacsingató vehemenciáját, akkor nem mehetünk el a tény mellett, miszerint Simon egyre agresszívebb. Mondhatnám úgy is, hogy alakul a korral és reagál a környezetére. Talán így is van ez jól.
Node nincs mit beszélni róla többet, hallgatni kell.
Szabadtéren, embermagas mélynyomókkal, naplementével, rövidnadrágban, mezítláb.

Ja igen, majdnem elfelejtettem:
Simon pár órája megcsinálta rendesen az
első hivatalos Hallucinogen Myspace profilt, ahol meghallgatható a közelgő új album egyik számának (
Strangled Cat) részlete.
[ myspace.com/TheRealHallucinogen ][ Shpongle fansite ]