A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tech. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tech. Összes bejegyzés megjelenítése
2008. április 22., kedd
2008. április 21., hétfő
500,000 GB MP3 Player
Emlékszem amikor gyerekkoromban a legnagyobb kincs a 90 perces kazetta volt (bár azt már nehezen vitte a walkman, picit húzta a szalagot, főleg amikor merült az elem). Aztán jött a discman és az audio CD-k tömkelege. Következő lépésként a nagy Napster korszak csúcsán befigyeltek balról az mp3-at is játszó discman-ek, végül pedig az mp3playerek. 126 Mb? 256? 512!? Ugyan. Manapság 1Gb alatt nem is érdemes venni semmit. Az iPod-okba szerelt "mini"vinyók után már szinte semmin sem lepődök meg. Pontosabban nem lepődtem meg. Eddig.Újfent visszaköszönön a nanotechnológia (a Nokia Morph megvolt ugye?), ezúttal egy Glasgow-i egyetem (University of Glasgow) fejlesztésében, ahol Lee Cronin professzor jelentette be az adattárolásban elért áttörést. Ezek szerint 150.000X nagyobb adatmennyiséget tudnak tárolni egy-egy chipen, ami kb. 500.000 Gb adatot jelent. Ez 488 Terabyte!
Mellékesen azért megjegyezném, hogy ezt az embertelen mennyiséget én személy szerint még backupnak is csak nagyon óvatosan használnám. Ha belegondolok, hogy bármi miatt tönkremegy egy ilyen kütyü (leejtem, lekávézom, ellopják, rálépek, ráülök, felgyújtom, whatever) és elszáll vele együtt a fél életem.. azt hiszem nem élném túl.
[ via & more info: DigitalTrends ]
2008. április 16., szerda
Nemomatic: Little Big Man 2008
Emlékszem, kiskoromban imádtam a leglehetetlenebb alapanyagokból újat alkotni, összehozni irreális tárgyakat és kihozni belőlük valami teljesen újszerűt. Ez persze csak az én gyermeki eklektikám szüleménye volt, nulla tudással megspékelve. Node vannak akik ezt profin űzik.Recycling? Újrahasznosítás mi?
Nézzük csak az alapanyagokat:
Utcai lámparúd, porszívó, konyhai robotgépek random alkatrészei, agancsok, széklábak, asztallap, padlófényező és sokféle fémhulladék.
Nemo Gould komolyan gondolja a hulladékfelhasználást. Különleges lények születnek a kezei alatt, öreg varrógépből, kidobált porszívókból és a legkülönfélébb, mások által szemétnek titulált anyagokból. Nem kevesebb, mint 14 év munka után pedig nyugodtan mondhatja azt magáról, hogy a védejgyének számít ez a módszer. Legalábbis ilyen formában.
A 2008-as projektje egy egészen súlyos darab. Gép a gépben, gazda és kiszolgáló, oda-vissza játék. Nézzétek csak azt a fáradhatatlan, szorgos kis barátot, ott a szív alatt!


Tényleg él:
[ Nemomatic official site ]
[ via: Technabob ]
2008. április 15., kedd
Time Machine: CERN's Large Hadron Collider (kiegészítés #2)
(image credit: Valerio Mezzanotti for The New York Times)Ugye emlékeztek még a genfi LHC projektre? Igen, az a hipergiga építmény, amivel megtörik a teret meg az időt, hogy atomi szintű időutazást produkáljanak, miközben az egész véletlenül (neadj'Isten) létrejövő feketelyukakat is megvizsgálhatják jól. Amik persze nagyon picik lesznek, ha egyátalán lesznek.
Na most tartunk ott, hogy nem csak nekem vannak fenntartásaim a témával kapcsolatban (persze laikusként azt mondhatok amit akarok, főleg, hogy még blogger is vagyok), hanem mások is elkezdték hallatni a hangjukat. Két úriember be is perelte a CERN-t a rizikófaktor miatt. Tény ugyanis, hogy (természetesen) voltak komoly biztonsági ellenőrzések, de az, amivel az LHC foglalkozik, olyan kaliberű dolog, aminél egy minimális hiba is olyan károkat okozhat, ami visszafordíthatatlan és beláthatatlan. Ráadásul információim szerint az utolsó ilyen komoly ellenőrzés 2003-ban történt. 5 év pedig sok idő. Túl sok.
Dr. Arkani-Hamed mondta egy New York Times-nak adott interjúban:
“the Large Hadron Collider might make dragons that might eat us up.”
(az LHC talán olyan sárkányokat alkot, amik felfalhatnak minket)
[ english info @ nytimes.com]
[ via: Neatorama ]
IKEA train
A japánok rendszeresen, már-már legendásan hülye ötletekkel sokkolják a világot. Főleg az utóbbi pár évben(?) dől embertelen mennyiségben a különböző lehetetlen impulzus keletről.
Ezúttal ők csak a helyszínt adják egy vidításhoz, amit a svéd IKEA talált ki egy kreatív reklámhoz. Ennek keretében április 14-től május 6-ig a Kobe Portliner Monorail szerelvényein egy egészen szokatlan hangulatban utazhatnak a kedves utasok.
Ha ilyen kocsikkal kecsegtetne a BKV, talán még én is használnám a budapesti metrókat.




[ via & more pics: PinkTentacle ]
Ezúttal ők csak a helyszínt adják egy vidításhoz, amit a svéd IKEA talált ki egy kreatív reklámhoz. Ennek keretében április 14-től május 6-ig a Kobe Portliner Monorail szerelvényein egy egészen szokatlan hangulatban utazhatnak a kedves utasok.
Ha ilyen kocsikkal kecsegtetne a BKV, talán még én is használnám a budapesti metrókat.

[ via & more pics: PinkTentacle ]
2008. április 10., csütörtök
Puppetland Series
Irigylem a ráérős grafikusokat. Komolyan.
Ráérnek bizony, ezt az alábbi példák is alátámasztják.
Dr. House, Ollókezű Edward, Gollam, a Született Feleségek és sok más médiaszereplő alakul át a Photoshop segítségével marionettbábuvá a worth1000.com 9 galériájában.
Őszintén? Katie Holmes a kedvencem.





[ more @ Worth1000 ]
Ráérnek bizony, ezt az alábbi példák is alátámasztják.
Dr. House, Ollókezű Edward, Gollam, a Született Feleségek és sok más médiaszereplő alakul át a Photoshop segítségével marionettbábuvá a worth1000.com 9 galériájában.
Őszintén? Katie Holmes a kedvencem.





[ more @ Worth1000 ]11 - The beautiful game
Nem tudom mondtam-e már, de sok éve csocsófanatikus vagyok. Az utóbbi időben (időhiány miatt) ritkán van alkalmam hódolni a szenvedélynek, de alapvetően imádok játszani. Órákon keresztül képes vagyok zoomolni a pályára, ami azért is furcsa, mert az élő verzióval a világból ki lehet kergetni.A legkülönfélébb asztaltipusokkal találkoztam már, a hiperprofi versenyasztaloktól kezdve a lehasznált, kidőlt-bedőlt-hullámzó darabokig, valamelyik sarki kocsma hátsó termében. A hangsúly (általában) a funkcionalitáson, nem pedig a látványon van. Egy adott adrenalinszint fölött az ember már nem figyeli a színeket és a formákat, csak és kizárólag az apró labda és a játékosok pozíciója a lényeg. No meg az ösztönök. Főleg az ösztönök.
A GRO & TIM dizájnercsapata ezt nem teljesen így gondolta. Április 16-án mutatják be egy milánói designversenyen (Milan Design Week) ezt a gyönyörűséget. A látványt helyezték főszerepbe, természetesen nem hagyva figyelmen kívül a játékélményt sem. Króm-acél-ezüst design, tükörsima felületek, finom fény és hangeffektek, letisztult formatervezés. Tökéletes súlyozás, precíz kidolgozás, minőségi anyaghasználat. Így játszani már nem csupán időtöltés, hanem tényleges élmény és kikapcsolódás. Még azok számára is tökéletes móka lehet, akik amúgy nem kedvelik az ilyesféle játékokat.
[ klikk a nagy képekhez ]



Így néz ki (és így szól) használat közben:
[ Eleven the Game :: official site ]
[ GRO design ]
[ TIM modelmakers ]
2008. március 28., péntek
Cue Digital Magazine
Újabb e-magazin bukkant fel a weben, ezúttal Cue címen. A magazint a Numark támogatja (főként Dj technikákkal foglalkozó cég), ezzel pedig sokmindent elmondtam a tartalmáról is. Dj controllerek, tesztek, software és hardware. Ezen kívül az első számbant interjú is található, többekközt a Coldcuttal, valamint Amon Tobinnal, az elektronikus zenék egyik legjobb arcával.Érdekessége, hogy az írott sajtó gyökerei találkoznak benne a mai technikák adta lehetőségekkel, mindezt ingyen és bérmentve, zenével, videóval, masszív tartalommal (lásd: zene és videólejátszó van a cikkeken belül), mindezt profi csomagolásban.
Újgenerációs újságolvasás?
PDA-n meg laptopon?
Ezt már szeretem.



.exe formátumban töthető a 17 Mb-os file a Numark siteról:
[ Cue Digital Magazine download ]
2008. március 26., szerda
A Low Impact Woodland Home
Manóházak, zsáklakok, hobbitfalvak, kinek mi.
Nekem természetközeli, békés, nyugodt környezetnek tűnnek, ahol boldogan tengetném a hétköznapjaimat. Jó, persze, ha jobban belegondolok, akkor a hétvégéimről és a vakációimról beszélek, technika és web nélkül nem tudom meddig húznám. De kikapcsolódáshoz, feltöltődéshez tökéletes, az egyszer biztos. Ráadásul a megépítése 3.000 fontból megvan (kb 1.millio huf), ami azért egy családi házért egészen méltányos összeg. Megjegyzem, a hivatalos siteon megtalálhatók a pontos instrukciók az építéshez!
He bedobnánk egy wifit, meg egy érintőképernyős iMac-et, valószínű elolvadnék a boldogságtól és itt élném le az életem.





Köszönet a tippért Bettynek!
[ via Below the Clouds ]
[ official site ]
Nekem természetközeli, békés, nyugodt környezetnek tűnnek, ahol boldogan tengetném a hétköznapjaimat. Jó, persze, ha jobban belegondolok, akkor a hétvégéimről és a vakációimról beszélek, technika és web nélkül nem tudom meddig húznám. De kikapcsolódáshoz, feltöltődéshez tökéletes, az egyszer biztos. Ráadásul a megépítése 3.000 fontból megvan (kb 1.millio huf), ami azért egy családi házért egészen méltányos összeg. Megjegyzem, a hivatalos siteon megtalálhatók a pontos instrukciók az építéshez!
He bedobnánk egy wifit, meg egy érintőképernyős iMac-et, valószínű elolvadnék a boldogságtól és itt élném le az életem.





Köszönet a tippért Bettynek![ via Below the Clouds ]
[ official site ]
2008. március 23., vasárnap
Time Machine: CERN's Large Hadron Collider (kiegészítés)
Mióta tudomást szereztem a "Large Hadron Collider" nevű időgép projektről, egyre többet nézelődöm a téma után. Így futottam bele a kedvenc, technikai csodákat és tudományos érdekességeket emberi nyelvre fordító portálomon [sg.hu] egy erről szóló, nagyobb lélegzetvételű cikkbe. Az írás nem is olyan régi, 2008. március 7-én posztolták. Ha valakit érdekelt az előző posztban említett kísérlet, mindenképpen ajánlom olvasásra, megvilágít pár homályos pontot a történetben. Ráadásul egy nálam sokkal több információval rendelkező és kevésbé laikus ember írta.
2008 lesz az időutazás nulladik éve?
(sg.hu, Balázs Richárd)
(...) Nem véletlenül, a fizikusok évtizedek óta próbálnak előállni az időutazás egy ésszerű
mechanizmusával. A tér és idő viselkedésének legjobb leírása még mindig Albert Einstein nevéhez és az általános relativitás elméletéhez fűződik, ezért a kutatók arra koncentrálnak, hogy hibát találjanak benne, abban a reményben, hogy az megoldja a kérdést. Ez eddig minimális sikert hozott, még egyetlen időgép terv sem jutott el a rajzasztalig, az LHC-vel azonban végre eljöhet a várt áttörés, még ha ez pusztán a véletlen műve lesz is. (...)
mechanizmusával. A tér és idő viselkedésének legjobb leírása még mindig Albert Einstein nevéhez és az általános relativitás elméletéhez fűződik, ezért a kutatók arra koncentrálnak, hogy hibát találjanak benne, abban a reményben, hogy az megoldja a kérdést. Ez eddig minimális sikert hozott, még egyetlen időgép terv sem jutott el a rajzasztalig, az LHC-vel azonban végre eljöhet a várt áttörés, még ha ez pusztán a véletlen műve lesz is. (...)(...) Arefjeva és Volovics spekulációja a különös tér-idő effektusról azzal
vette kezdetét, hogy a tudósok felismerték, az LHC elég erős lehet apró fekete lyukak létrehozásához. Két proton ütközése 14 TeV kombinált energiánál már létrehozhat egy tíz a mínusz tizennyolcadikon méter átmérőjű fekete lyukat. Arefjeva és munkatársai már tavaly eljátszadoztak Einstein egyenleteivel olyan módokat keresve, melyekben kialakulhatnak zárt időszerű görbék. Ekkor vetődött fel a lehetőség, hogy az LHC akár egy időgépként is funkcionálhat. "Felismertük, hogy a zárt időszerű görbék és féreglyukak ugyanúgy eredményei lehetnek az ütközéseknek, mint a fekete lyukak" - mondta Arefjeva. (...)
vette kezdetét, hogy a tudósok felismerték, az LHC elég erős lehet apró fekete lyukak létrehozásához. Két proton ütközése 14 TeV kombinált energiánál már létrehozhat egy tíz a mínusz tizennyolcadikon méter átmérőjű fekete lyukat. Arefjeva és munkatársai már tavaly eljátszadoztak Einstein egyenleteivel olyan módokat keresve, melyekben kialakulhatnak zárt időszerű görbék. Ekkor vetődött fel a lehetőség, hogy az LHC akár egy időgépként is funkcionálhat. "Felismertük, hogy a zárt időszerű görbék és féreglyukak ugyanúgy eredményei lehetnek az ütközéseknek, mint a fekete lyukak" - mondta Arefjeva. (...)[ teljes cikk az SG.hu-n ]
2008. március 20., csütörtök
2008. március 18., kedd
Time Machine: CERN's Large Hadron Collider
(klikk a nagy képhez)
A Large Hadron Collider (LHC) a CERN (Európai Atommagkutató Tanács - Conseil Européen pour la Recherche Nucléaire) jelenleg is épülő legnagyobb részecskegyorsítója. A helyszíne egy 27 km kerületű alagút a francia-svájci határon, Genf mellett, 175 méterrel a felszín alatt. 80 nemzet 7000 fizikusa dolgozik ezen a projekten, lassan 20 éve és most tavasszal fogják üzembe helyezni. Az ottani kutatások céljai között olyan kérdések megválaszolása áll, mint pl. léteznek-e extra dimenziók, ahogy a húrelmélet által inspirált modellek jósolják, és „látjuk”-e azokat, valamint milyen természetű az az anyag, amely a világegyetem tömegének 96%-át alkotja és a jelenlegi csillagászati megfigyelések számára elérhetetlenek (sötét anyag, sötét energia). Nem mellesleg olyan (átjárható) féregjáratok létrehozásán fáradoznak, amik nem csak a teret, de az időt is képesek meghajlítani.
Ez a fejlesztés olyan szintű büdzsével bír, hogy 1993-ban Amerika befagyasztotta a saját projektjének építését, mert nem bírta el a költségvetés. Egyetlen ilyen szupravezető elektromágnes több fémet tartalmaz, mint az Eiffel-torony. Megjegyzem, itt ebből négy darab található.
A beindítás után elég meleg lesz a téma, ráadásul szó szerint. A Nap hőjénél egymilliószor melegebb. A problémákat megelőzendő építettek rá egy olyan hűtőrendszert, ami a mélyűri fagynál is mélyebbre hűti a szupravezetőket. Szükség is lesz rá, ugyanis itt nem kisebb feladatot tűztek ki célul, mint reprodukálni a Nagy Bumm közeli állapotot. Két, egymással ellentétes irányban haladó protonsugár 4 ponton való ütköztetése létrehoz egy rejtélyes, majdnem folyékony anyagot (kozmikus plazma), mely a feltevések szerint a Big Bang ősállapotban volt megtalálható, abban a pillanatban, mielőtt a kvarkok eléggé lehűltek ahhoz, hogy az atomok egymáshoz vonzódva új anyagokat hozhassanak létre.
Ez mind szép, jó és izgalmas, node vannak itt kisebb-nagyobb veszélyek.


A Large Hadron Collider (LHC) a CERN (Európai Atommagkutató Tanács - Conseil Européen pour la Recherche Nucléaire) jelenleg is épülő legnagyobb részecskegyorsítója. A helyszíne egy 27 km kerületű alagút a francia-svájci határon, Genf mellett, 175 méterrel a felszín alatt. 80 nemzet 7000 fizikusa dolgozik ezen a projekten, lassan 20 éve és most tavasszal fogják üzembe helyezni. Az ottani kutatások céljai között olyan kérdések megválaszolása áll, mint pl. léteznek-e extra dimenziók, ahogy a húrelmélet által inspirált modellek jósolják, és „látjuk”-e azokat, valamint milyen természetű az az anyag, amely a világegyetem tömegének 96%-át alkotja és a jelenlegi csillagászati megfigyelések számára elérhetetlenek (sötét anyag, sötét energia). Nem mellesleg olyan (átjárható) féregjáratok létrehozásán fáradoznak, amik nem csak a teret, de az időt is képesek meghajlítani.(klikk a nagy képhez)
Irina Arefieva és Igor Volovich kutatásai szerint: "az általános relativitásban egy idő-görbület fog keletkezni a téridőben a múlttól a jövőig, mivel az egyes téridőkben létrejövő görbületek keresztezhetik egymást, ezzel mintegy létrehozva egy kb. zárt/bezáruló görbét -> alagutat, megteremtve az időutazás lehetőségét"Ez a fejlesztés olyan szintű büdzsével bír, hogy 1993-ban Amerika befagyasztotta a saját projektjének építését, mert nem bírta el a költségvetés. Egyetlen ilyen szupravezető elektromágnes több fémet tartalmaz, mint az Eiffel-torony. Megjegyzem, itt ebből négy darab található.
A beindítás után elég meleg lesz a téma, ráadásul szó szerint. A Nap hőjénél egymilliószor melegebb. A problémákat megelőzendő építettek rá egy olyan hűtőrendszert, ami a mélyűri fagynál is mélyebbre hűti a szupravezetőket. Szükség is lesz rá, ugyanis itt nem kisebb feladatot tűztek ki célul, mint reprodukálni a Nagy Bumm közeli állapotot. Két, egymással ellentétes irányban haladó protonsugár 4 ponton való ütköztetése létrehoz egy rejtélyes, majdnem folyékony anyagot (kozmikus plazma), mely a feltevések szerint a Big Bang ősállapotban volt megtalálható, abban a pillanatban, mielőtt a kvarkok eléggé lehűltek ahhoz, hogy az atomok egymáshoz vonzódva új anyagokat hozhassanak létre.
Ez mind szép, jó és izgalmas, node vannak itt kisebb-nagyobb veszélyek.
(klikk a nagy képhez)

A kísérletek közben kialakuló (és felhasznált!) energia olyan iszonyatos méretű, hogy arra nehezen találnék szavakat. Az eljárás amivel ezt az ősanyagot reprodukálni akarják, embertelen mennyiségű radioaktivitással jár. Egy jelenleg szinte teljesen ismertlen anyag után kutatunk, aminek nem vagyunk tisztában a tulajdonságaival és hatásaival. Olyan dolgokon alapszik az egész program, amiknek a nagy százaléka kérdéses, nem tisztázott, vagy egész egyszerűen ismeretlen, de az erre felhasznált energiamennyiség olyan méretű, amivel elpusztítható a fél Naprendszer. A működés közben "véletlenül" létrejövő fekete-lyukakról pl. a CERN tudósai legyintően nyilatkoznak: egyrészt nem sikerülhet túl nagyra a Big Bang, ha egyáltalán lesz ilyen kísérő jelenség, valamint ha véletlen létre is jön egy miniatűr fekete-lyuk, akkor nem lesz sem elég ideje a stabilizálódásra, se elég energiája, hogy akkora gravitációs mezőt generáljon maga köré, ami nagyobb problémát okozhatna.
(klikk a nagy képhez)

Lehet, hogy a laikus mivoltom miatt, de valahogy nehezen tudom befogadni azt, hogy ennyire félvállról lehessen venni egy olyan hihetetlenül durva problémát, ami potenciálisan bekövetkezhet. Elszabaduló fekete-lyukakról, nukleáris robbanásról, féregjáratokon keresztül látogató Sliders szereplőkről és Klingon harci gépekről nem mernék elmélkedésbe kezdeni, de azért nagyon elgondolkodtató, hogy milyen szintű energiákkal dolgozunk mostanában és mennyire felelőtlenül állunk hozzá olyan dolgokhoz, amik emberéletek millióira hatással lehetnek. Nem mellesleg érdekes információ a CERN-ről, hogy 1989-ben ők találtál fel a World Wide Web-et, mint olyat és a mai napig rajtuk keresztül áramlik a világ internetes forgalmának az egyharmada, ugyanis a 3 fő hub közül ők az egyik. Gondoljunk csak bele egy kósza pillanatra, hogy mi lenne, ha ez a projekt rosszul sülne el és elszállna ez a központ. Nem is kell elvinnie a robbanásnak a fél kontinenst ahhoz, hogy maradandó emlékeket szerezzen a civilizációnak.
Még jó, hogy nem készülök megérni a nyugdíjas kort.
Még jó, hogy nem készülök megérni a nyugdíjas kort.
(klikk a nagyon nagy képhez)
(all image (c)opyright: CERN)
[ Large Hadron Collider @ wikipedia ]
[ CERN @ wikipedia ]
[ CERN official site ]
[ post source: Dark Roasted Blend ]
[ Large Hadron Collider @ wikipedia ]
[ CERN @ wikipedia ]
[ CERN official site ]
[ post source: Dark Roasted Blend ]
2008. február 27., szerda
Nokia MORPH
Hogy ez hogyan kerül be a mindennapi életünkbe? Nagyon egyszerű. Amint egy technológia eljut addig a szintig, amikor már nem csak a hadipar számára elérhető, megkezdődik a folyamat, amikor a multik is átveszik, használni kezdik. Itt van nekünk most épp a Nokia. Talán nem túlzok, aha azt mondom, amivel most foglalkoznak, az az új évezred egyik legdurvább friss fejlesztése.
Fogj egy telefont, ami amellett, hogy átlátszó, öntisztító, "karórává" alaktíható, napelemes, még olyan tulajdonságokkal is bír, amikről eddig azt sem sejtetted, hogy létezik, mint lehetőség. Pl. lehet vele analizálni a környezetben lévő dolgokat. Ha valami, akkor ez a Harder Generation's Technology. Tökéletes, mindent tud, annál egy picit többet is és a hétköznapi életünk szolgálatába állítja azokat a doglokat, amiket eddig csak laboratóriumi körülmények között láthattunk valami ranom X-Akták rész keretein belül.
Csekkoljátok a videót itt alant és mindenre fény derül.
[ official MORPH site ]
2008. február 8., péntek
Tokyoflash Japan
6-7 évesen kaptam az első karórámat, hogy ne késsem le a buszt, amivel iskolába jártam. Szükséges rossz volt, ami onnantól kezdve irányította az életemet. 2 perc a megállóig, 18 perc amíg leszállok, 6 perc a suliig, 10 perc a szünet, 24 óra az ismétlésig. Kicsivel később pedig azt is megtudtam, hogy 9 és fél perc elszívni egy cigit. Mára ez lecsökkent 3-3 és félre. Ugyeugye, az idő.
Aztán amikor 17 évesen megszereztem életem első mobilját (ericson a 1018), megszűnt a karóra funkciója. Ezt lassan már 8 éve tartom is, nem hordok semmi ilyesmit. Nade most találkoztam egy olyan sorozattal, ami még az én pici lelkem is megmozgatta.
(via: Dreammachinery)
Tokyoflash a csoda neve és természetesen Japánból érkezik, mint szinte minden ami a korszerűséget nem abban látja, hogy a régi megszokott dolgokat újramelegítés után, picit átpofozva tolja újra az arcunkba. Matematikusok, cybergótok, szegecsfejek és lakkruhás csajok előnyben, de progresszív gondolkodású üzletembereknek sem utolsó kiegészítők.
Mindegyikhez tartozik egy egyéni leírás és ismertető, ugyanis amint a képek alapján is látszik, nem igazán átlagosak a kijelzők, kell hozzá némi segítség, hogy az ember érdemi információhoz jusson. Stílusból ötös, designból szintén, a funkcionalitást nem merném osztályozni, de valószínűnek tartom, hogy megszokás után csuklóból rá lehet jönni (jó vicc a szóvicc).
Az áruk nem egyszerű (90-100 € környéke ami 25-30.000 forintnak felel meg), node senki sem gondolhatja, hogy ezek a gyöngyszemek aprópénzért megszerezhetőek.
Aztán amikor 17 évesen megszereztem életem első mobilját (ericson a 1018), megszűnt a karóra funkciója. Ezt lassan már 8 éve tartom is, nem hordok semmi ilyesmit. Nade most találkoztam egy olyan sorozattal, ami még az én pici lelkem is megmozgatta.
(via: Dreammachinery)
Tokyoflash a csoda neve és természetesen Japánból érkezik, mint szinte minden ami a korszerűséget nem abban látja, hogy a régi megszokott dolgokat újramelegítés után, picit átpofozva tolja újra az arcunkba. Matematikusok, cybergótok, szegecsfejek és lakkruhás csajok előnyben, de progresszív gondolkodású üzletembereknek sem utolsó kiegészítők.
Mindegyikhez tartozik egy egyéni leírás és ismertető, ugyanis amint a képek alapján is látszik, nem igazán átlagosak a kijelzők, kell hozzá némi segítség, hogy az ember érdemi információhoz jusson. Stílusból ötös, designból szintén, a funkcionalitást nem merném osztályozni, de valószínűnek tartom, hogy megszokás után csuklóból rá lehet jönni (jó vicc a szóvicc).
Az áruk nem egyszerű (90-100 € környéke ami 25-30.000 forintnak felel meg), node senki sem gondolhatja, hogy ezek a gyöngyszemek aprópénzért megszerezhetőek.






2008. február 2., szombat
Eks "Otus" - A Next Generation Dj Controller


(klikk a high-res képekhez)Első ránézésre az ember tényleg azt mondaná, hogy a NASA beszállt a Dj tech iparágba, de nem, ezt az "Otus" nevű gyönyörűséget az EKS nevű cég fogja kihozni 2008 márciusában. Az ára egyelőre sajnos rejtély, de minden valószínűség szerint nem lesz egy olcsó darab. A tudása is kérdőjeles még, de a Youtube-ra felkerült rövidke promóvideó és a képek alapján azt mondom, hogy nagyon érdemes várni:
[ via: Dj Tech Tools ]
[ more pixx: Skratchworx ]
(köszönet a tippért narnynak!)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)






















